De mi ez az egész? „Az autizmussal élő gyermek problémájának lényege a szociális-kognitív és kommunikációs készségek fejlődésének zavara, amely a személyiség fejlődésének egészét áthatja (pervazív), és általában fogyatékos állapothoz vezet.” Tünetek széles skálája jellemezhet egy autistát. Íme néhány a legszembetűnőbbekből:
- Nagyon nehezen megy neki a beilleszkedés, a társas együttlét. Sokszor elkülönül társaitól.
- A fizikai közeledést könnyedén támadásnak érzékelheti.
- Súlyos problémái vannak a kommunikációval, mert nem tudja értelmezni a nem közvetlen megnyilvánulásokat – nem tud olvasni az arcunkról, a szemünkből, és nem tudja dekódolni a burkolt üzeneteket.
- A fejlődési szintjéhez képest gyenge a nyelvhasználata, vagy éppen furcsa, szokatlan.
- Repetitív mozgásai, tevékenységei vannak.
- Ragaszkodik az állandósághoz, a tökéletesen kiszámítható rendszerhez. (Módszertani szempontból: kiborító lehet számára, ha nem tudja, hogy egy adott órán mi fog történni, vagy hogy mi miért történik.)
- Gyakori jelenség a vonatok vagy más közlekedési eszközök iránti megszállottsága – pontosan ismeri a járművek típusát, a vonalakat vagy a menetrendet.
- Ijesztően érzékeny bármiféle külső ingerre. Ami számunkra természetes háttérzaj, számára halálosan idegesítő élmény lehet. Többek közt ez okozza a rendszeres kiborulást.
Fontos megjegyezni, hogy a fogyatékos állapot nem szükségszerű. Körülbelül 5%-uk önálló felnőtté válik, további 30% pedig jelentős fejlődést mutat, de szüksége van folyamatosan felügyeletre, segítségre.
A tizenkettedik osztályban is van két autista. Az egyikük egy nagyon kedves fiú, akivel minden egyes alkalommal lefolytatjuk ugyanazt a rövid beszélgetést, majd váratlanul elköszön és továbbáll. A másik pedig Júlia, akinek Asperger-szindrómája van. (Ez az autizmus egy válfaja, amely többnyire csak a társas együttlét és a kommunikáció zavarával jár együtt.) Nagyon jókat szoktunk beszélgetni, miközben néha érzem, hogy nyersen, már-már tiszteletlenül fogalmaz. Ez egy tipikus Asperger-jelenség. Nem mindig tudja a közlési szándékának megfelelően intonálni a mondatait. Viszont ha egyszer elárulom neki a születésnapomat, egy életre megjegyzi.
Nem szeretem a fogyatékos szót használni. Inkább úgy fogalmaznék, hogy valami másképp van bekötve az agyukban, ezért sokszor úgy tűnik, mintha egy másik bolygóról érkeztek volna. Éppen az autizmusnak köszönhetően fordul elő, hogy bizonyos területeken kimagaslóan teljesítenek. A már-már unásig emlegetett Esőember nem fikció, csupán túl sok tünetet pakoltak rá egyszerre Dustin Hoffmannra, hogy igazán látványos legyen. Valóban létezik olyan, hogy azonnal megmondják, melyik lap hiányzik a pakliból. Illetve nem igaz, hogy nem igénylik a fizikai közelséget – ahogyan a film végén Raymond is ráhatja fejét a testvére vállára.
December 14., 12 óra 17 perc.
Tamással, az egyik gyógypedagógus asszisztenssel éppen sétálunk a hóesésben egy iskola mögötti ösvényen. Pár perc sétára van a Kék Csoport, ami nem más, mint a Tüskevár iskola frissen, idén szeptemberben indított részlege, amely kizárólag kisiskolás korú autista gyerekekkel foglalkozik. A távolban felsejlik egy kedves kis kékre festett házikónak kinéző épület. Amikor megérkezünk, Orsi, az egyik gyógypedagógus fogad minket.
Egy tágas folyosó tárul elém, ahogy belépek a házba. Orsi és Tamás közösen körbevezetnek. Az első helyiség, amit meglátogatunk, egy hatalmas szoba. Akkora tér van, hogy társastánc kurzust lehetne indítani. Körben a fal mentén kis egyszemélyes asztalok vannak egy-egy székkel. A szoba végében egy óriási tábla mindenféle képpel meg írással teleragasztva, a tábla előtt pedig egy nagy szőnyeg. Ez az első hely minden nap, ahova a gyerekek bejönnek. Az ajtó mellett találják felfüggesztve a napirendet. Minden egyes napot a tábla körül indítanak. Az egyik leggyakoribb játék a babzsákozás, amivel többek közt lehet gyakorolni a társas rituálékat – például köszönéseket vagy különféle kérdés-válasz szituációkat.
A következő szoba, ahova betérünk, az úgynevezett szenzoros szoba. Itt az érzékelésüket fejlesztik a gyerekeknek. Az egyik sarokban a falra fel van akasztva több tucat különböző színű és formájú anyagdarab. Ezek arra szolgálnak, hogy a gyerekek minden lehetséges anyag tapintását megszokják, mivel rengeteg dolog tapintása számukra visszataszító, undorító. Orsi elmondja, hogy elférne még ide pár kiszuperált bútordarab is hasonló célból. Most amúgy éppen Kindertojás belsőket gyűjtenek. Már nyúlok is a zsebembe, mert benne felejtettem egyet pár napja. Kilakoltatom belőle a pici oroszlánokat és átnyújtom Orsinak.
A harmadik és egyben utolsó szoba a mozgás szoba. Ez is hasonlóan tágas, mint az előző kettő. Egy része úgy fest, mintha tornaterem lenne. Tamás betol egy kis kocsit, amin fatáblák vannak, a fatáblákon pedig mindenféle jelzések. Az egyiken például két lábfej látható, amiből az egyik pirosra van festve. Ez az úgynevezett Mozgáskotta módszer, amely nem kizárólag a mozgáskultúra fejlesztésére szolgál. „A mozgásfejlődést, a figyelem és emlékezet, stb. fejlesztését, az ideg-izom kapcsolatok kialakítását a térben folyamatosan jelen lévő, vizuálisan is követhető mozgáskotta abban az életkorban (fejlődési szinten) segíti hatékonyan, ahol a verbális és tudatos tanulás még nem, vagy kevésbé jellemző.”
Az egész Kék Csoportnak összesen öt tanulója van ebben az évben. Lehet, hogy lesz majd több is, de Orsi szerint a sokkal több már nem optimális. Itt pont az lenne a lényeg, hogy teljesen egyénileg foglalkozzanak mindenkivel, mert az autisták számára terhelőek a nagy létszámú csoportos tevékenységek. Meg is jegyezzük, hogy Liának pokol lehet az 5-6. osztályban ülni a nehézfiúk között. Nem csoda, hogy folyton kirohan. Megköszönöm a vendégszeretetüket és elköszönök. Megyek vissza a nagyok közé.
12 óra 41 perc. Visszaérkezem az iskolához. Néhány gyerek kint lófrál a bejárat előtt. Az egyik hatodikosom egy nagy fehér tányérral közelít felém. Ott figyel a közepén az az egy szem kakaós zabkeksz, amit nekem készített.
Források:
http://www.autista.hu
http://www.mozgaskotta.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése