Szeptember 23.

Még csak néhány lépést sikerült megtennem a bejárattól a tanári felé, amikor megjelenik az egyik hatodikos:
– Kockapóker?
– Itt van a táskámban – válaszolom. Úgy tűnik, ez bevált.

A tanáriban feltűnik egy alacsony, vörös göndör hajú hölgy, aki olyan hatást kelt, mintha puszta kézzel le tudna teríteni egy motoros bandát. Még sosem láttam itt, de úgy beszélget a tanárokkal, mintha mindig is itt lett volna. Megyek a dolgomra, talán majd később bemutatkozunk egymásnak.

Most vezetem be az első rendes tananyagot mindkét osztályban. A téma: tanterem. Húsz olyan szót tanulunk meg keresztrejtvény segítségével, amely megtalálható körülöttünk. Mivel a diákok többsége állandóan a mobilján lóg, úgy döntöttem, hogy a tananyagot digitális formában is elérhetővé teszem. A Memrise nevű weboldalt fogjuk használni, ahova minden második héten feltöltöm az aktuális szókincs-gyűjteményt. A szoftver hasonló a Duolingo-hoz, tehát először megtanítja, majd gyakoroltatja az adott szavakat. Ha rákapnak, akkor a buszon YouTube helyett ezt fogják nyomogatni. Szép álom. A tanár úr száját egy olyan mondat hagyja el, amely minden valamikori módszertannak és házirendnek ellentmond: „Nyugodtan vegyétek elő a mobilt és töltsétek le az appot.” Hiába, szokni kell a huszonegyedik századot.

Úgy tűnik, nem csak álom: megvan az első rajongó. Az egyik srácnak már fut is a mobilján az alkalmazás. Innentől kezdve több szüneten keresztül próbáljuk összehangolni az általam létrehozott kurzussal. Egyelőre nehézkesen megy, dolgozom még rajta. Közben a harmadik órában a németes kolleginának megmutatom azt a weboldalt, ahol egy kattintással lehet keresztrejtvényt készíteni. Szeretek vele beszélgetni. Megegyeztünk abban, hogy mindig meg fogjuk egymással osztani, amit éppen csinálunk a saját csoportjainkkal. Segítek neki kivagdosni a német szavakat.

– Szerintem mi még nem találkoztunk – a vörös göndör hajú hölgy bemutatkozik. Juditnak hívják, és nem tanár, hanem korábban nyomozó, jelenleg pedig bűnügyi elemző. Igénytelenül fogalmazva bűnmegelőzési órát tart a gyerekeknek. Elmondása szerint sokszor nem is tudják, hogy pontosan milyen jogaik és kötelességeik vannak, illetve nincsenek tisztában azzal sem, hogy amit éppen tesznek, az esetleg bűncselekmény. Kedélyesen elbeszélgetünk. Arról is mesél, hogy hogyan igyekszik angolul tanulni. Egyébként az ő gyerekei is Tüskevárasok.

Besétálok a hetedik osztály termébe. Szól a zene, Ignác háttal nekem éppen kártyatrükköt mutat a többieknek. Eltévesztettem a házszámot? Odafordul hozzám és nekem is megmutatja az egyik kedvenc trükkömet. Ügyes nagyon. (Azt hiszem, időszerű megtanulni a francia kártya lapjait angolul.) Belemerülnek ők is a keresztrejtvénybe. A lelkes játékosok elöl kisangyalként követik az eseményeket, amíg hátul ketten próbálják egymást felgyújtani. Minden rendben halad. Egyre inkább feszít a gondolat, hogy el kell kezdeni a komolyabb differenciálást mindkét osztályban. Hirtelen elhatározásból félreteszem a tananyagot a második órára. Bejelentem, hogy egyenként szeretnék mindenkivel beszélni pár percet arról, hogy hogyan tovább. Néhány embert mindenképp ki fogok emelni, mert jóval magasabb szinten van a többieknél.

Éppen a háromszáz fokra melegített tojásos tésztámat próbálom óvatosan eszegetni, amikor besétál a tanáriba Zénó a hatodikból. Érdeklődik, hogy mi újság. Egyszer csak szó nélkül odahúz egy széket és leül velem szemben. Elkezdünk angolul beszélgetni. Nem is tudtam, hogy van még valaki ebből a két osztályból, aki folyékonyan beszél angolul. A családi múltjáról és a jelenlegi helyzetéről mesél. Lassanként megérkezik a többi tanár és a szó szoros értelmében körülállnak minket. A csodájára járnak, hogy itt angolul folyik a diskurzus. Zénó indulni készül, de nekem még van egy kis dolgom.

– I need fifteen minutes. Are you leaving now, or will you wait for me?
– I'll wait for you.