Zénóval a zombiapokalipszisről beszélgetünk a buszon, angolul. Elmagyarázza nekem, hogy hogyan kell eljárni, ha jönnek a zombik. Én mit tennék? „Megkérném őket, hogy várjanak, amíg befejezem a kávémat.” Ha mindenki benne van és Péter bá is megengedi, akkor ebben a félévben megnézhetnénk egy jó zombis filmet. Bekapcsolódik a beszélgetésbe egy kilencedikes úriember is. A buszmegállótól az iskoláig el is meséli, hogy ő hogy áll az angollal. Neki is megemlítem, hogy két hét múlva már fogom őket hivatalosan is tanítani mindössze egy plusz órában. Örülök neki, hogy Lilla mellett megismertem még egy lelkes tanulót ebből az osztályból.
A mai első dupla óra meglehetősen tanulságos. Mindamellett, hogy egyre többféle feladattípussal és módszerrel tudom megragadni a figyelmet, két fontos dolgot ki kell emelnem. Az egyik, hogy újfent kipróbáltuk a körbeülést egy kis beszédgyakorlat céljából. Amikor körbeülünk és mindenki figyelme egy irányba összpontosul, szemlátomást nyugodtabbak és sokkal tartósabban figyelnek a gyerekek. A másik emlékezetes esemény a „faszreszelék” szó megtanulása, amit nyugodt szívvel könyvelhetek el szakmai fejlődésem újabb mérföldkövének.
A hatodikosok termének az ajtajában állok. Felváltva szemlélem az üres termet és a folyosót. Néha ki-kibújok az ajtófélfa mögül. Megjelenik mellettem egy nyolcadikos férfiú.
– Neveld meg őket, Zsombor! Meg is verheted őket, felhatalmazlak.
A hetedik osztállyal ma nem tudok mit kezdeni. Megint úgy érzem magam, mintha bent se lennék a teremben. A csúnya nézés, a szigorú intézkedések, a higgadt fenyegetések, a humor, a jófejség, a játékos feladatok – a teljes módszertani és pedagógiai eszköztáram hatástalannak bizonyul. A kezelhetetlenség oly mértékű szemtelenséggel vegyül, amely lassanként kezd áthatolni a falaimon. Ezt most nem szeretném megvárni. Öt perccel szünet előtt fogom magam és kisétálok. Bojti az aulában ücsörög. Megkérem, hogy osztályfőnökként egy picit beszélgessen el velük, mert így nincs kedvem bemenni még egy órára.
Bojtival kint beszélgetünk a hóban ácsorogva. Higgadtan, mosolyogva néz rám, miközben én úgy érzem, mintha megint elvesztettem volna egy csatát. Azt javasolja, hogy talán legközelebb ne hátráljak ki, hanem mutassam meg, hogy milyen, amikor igazán feldühítenek. Bár úgy érzem, ezt már korábban megtettem többször is, úgy tűnik, még jó párszor szükség lesz rá.
A következő óra már kellemesebb hangulatban telik. Úgy gondolom, hogy vannak momentumok, amiket át kell élnie minden tanárnak. Olyasmire gondolok például, mint amikor Amélia a pad alatt Google fordítóval keresi a szavakat a tévesen szódolgozatnak vélt feladathoz. Az óra második felében játszunk. A szép lila „húszoldalú kockámmal” (matekosoknak: ikozaéder) kell kidobniuk kifejezéseket, majd azokat lerajzolni, körülírni vagy elmutogatni. Tetszik nekik a játék. Olyanok is beszállnak, akik nem szoktak semmiben részt venni. Sajnos a „kocka” nem fog sok Tüskeváras napot túlélni. Lia reggel magával vitte, amikor kiviharzott. Viszont annyira megtetszett neki, hogy szeretne ő is egyet. Megígértem, hogy hozok majd neki.
Óra végén az egyik hetedikesem kezet fog velem, átölel és megköszöni a jó angolórát. Gyakran szokott így búcsúzni. Legközelebb megkérek valakit, hogy fotózza le azt az összezavarodott arcot, amit ilyenkor vágok. Két összességében katasztrofális óra után odajön hálálkodni valaki, aki ma nem sokkal támogatta az óra menetét.
A tanáriban finom fekete csokoládét osztogatok, mert megígértem, hogy aki szépen dolgozik, óra végén kaphat. A Tüskevárban ennél tudományosabb indoklással is tehetném ugyanezt. A fekete csoki ugyanis segíthet az ADHD-s gyerekeknek. A következőről van szó. A figyelemzavaros hiperaktivitás egyik oka a homloklebeny rendellenes működése, amelynek része az idegsejtek közötti neurotranszmitterként funkcionáló noradrenalin és dopamin alacsony szintje. (A Ritalin és Adderall gyógyszerek is ezek szintjét hivatottak helyreállítani.) A csokoládé olyan összetevőt tartalmaz, amely elősegíti a dopamin termelését, így néhány kocka csoki angolóra elején csökkentheti az idegösszeomlás veszélyét – a tanárban. Azaz bennem. Alkalomadtán tesztelem a módszert, aztán beszámolok a kutatási eredményekről.
Ideje indulnom. A folyosón elsétál előttem Lilla. Kérdezem, hogy jövő héten átjön-e angolra. Amikor megtudja, hogy én most indulok, akkor beszalad a termébe, mert elhozta az órai munkát, amit múltkor elfelejtett. Nahát.
Üres az egész folyosó. Kettecskén sétálunk végig rajta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése